![]() |
| 2008. évi Signexpo Digitalexpo visszatekintés - vélemények |
"A sors úgy hozta, hogy rendkívüli időben került megrendezésre a Sign- és Digital Expo. Normális körülmények között a haszon
a kiállítás alatt és utána már jelentkezik, jelen gazdasági helyzetben azonban mindenki kivár a vásárlással. A világ és a
technológia azonban nem áll meg. Akinek a vállalkozása a válságot túléli - remélem minél többen - az új piaci kihívásokra, a
felébredő igényekre kénytelen technológiailag is felkészülni. Ne felejtsük el, hogy a környezetbarát, környezettudatos
technológia az lassacskán a legfontosabb tényezővé válik a döntéshozás során. "A TEPEDE összességében elégedett volt a Digital Expo tavalyi
rendezvényével. Megtiszteltetés volt számunkra hogy kiemelt
támogatóként vehettünk részt a kiállításon. Külön öröm volt
számunkra, hogy bemutatkozhatott a Nyomda és Papíripari
Szövetség LFP szekciója.
Képek és video a 2008. évi rendezvényekről kattintson ide |
| 2010. évi tervek, újdonságok |
A 2008. évi sikeres rendezvénycsokor lebonyolítását követően kiállítóink többsége jelezte részvételi szándékát a következő
rendezvényen, valamint több eddig nem megjelenő cég érdeklődött az idei megrendezést illetően. A Signexpo és a Digitalexpo
szervezői közösen úgy döntöttek, hogy a továbbiakban is együtt szervezik meg kétévente a kiállításokat így a következő
rendezvényre 2010. szeptember 15 - 17. kerül sor a SYMA Rendezvényközpontban. A 2010-ben továbbra is otthont adunk a Digital Signage alkiállításnak, valamint újdonság lesz a Digitális Iroda témakörének megjelenítése is. Várjuk a SYMA Rendezvényközpontban, már most jegyezze elő! |
A KIÁLLÍTÁS HELYSZÍNE: SYMA RENDEZVÉNYKÖZPONT |
A KIÁLLÍTÁS IDŐPONTJA: 2010. SZEPTEMBER 15-17. |
2008. évi támogatóink:

Expositor Rendezvényszervező és Marketingtanácsadó Kft.
|
Amennyiben le
szeretne iratkozni hírlevelünkről, kérjük kattintson
ide és el fogjuk távolítani az email listáról.